17. rész

Hyemin pov:

- Hyemin telefon! - jött az utasítás a konyhából.
- Máris! - pattantam fel barátom öléből, és a nappaliba siettem, hogy feltudjam venni a készüléket. Pont időbe értem oda. - Hallo? Itt Hyemin.
- Pont téged kereslek kicsi lány. - ezt a hangot mérföldekről felismerném. - Mi újság veled elveszett?
- Hyungsoo! - boldogan csenget a hangom. - Annyira örülök, hogy hívtál. Hiányzik a hülye fejed, ezen kívül semmi. Valójában már két- három bulin biztos, hogy részt vettem, így nem nyilvánítanám elveszettnek magam. Na, de te hogy vagy? Minek köszönhetem felkeresésem?
- Megvagyok, tulajdonképpen csak azért hívtalak, mert hiányoztál, másrészt pedig gondoltam összefuthatnánk valamelyik nap. Ideje már. - nevetett a készülékbe.
- Felőlem oké. - mosolyodtam el. - De ha megint kiakarsz hívni egy hamburger evő versenyre, felejtsd el. - kuncogtam.
- Rendben. - hangjából ki lehetett hallani a csalódottságot. - De azért, egy " ki tud több hot-dogot megenni?" versenybe biztos, hogy benne lennél! - nevetett.
- Kivel beszélsz? - időközben Kris is betalált.
- Mindig is sejtettem, hogy felakarsz hizlalni, de hogy ennyire! - kuncogtam, majd barátom felé fordultam. - Csak egy kedves barátommal. - vontam vállat, és visszafordultam.
- Insoo?
- Ne haragudj, de most le kell tennem a telefont, majd később még felhívlak, és beszéljük ezt a találkozó. Szia. - meg sem vártam válaszát kinyomtam a telefont, majd mérgesen fordultam barátom felé. - Miért kell mindig felhozni Insoot? Mióta történt köztettek az a összetűzés, azóta nem is láttam. Rohadtul nem Insoo volt, mikor hallottál vele így beszélni? Kris, megmondtam, hogy nem kell féltékenynek lenned rá, de te még mindig.. Aishh.. Hagyjuk.
- Baj lenne, ha azt gondolnám, hogy szereted? - erre a kijelentésére felment bennem a pumpa, és dühömbe arcon csapta.
- Menj a picsába! - könnyes szemekkel ordítottam rá.
- Te meg menj az Insookádhoz!
- Megyek is, te barom! - zokogva hagytam el a házat.

Már órák óta az iskolám körül bolyongtam.Közben folyton az otthoni veszekedésre gondoltam. Kris most nagyon túlzásba ment. Azt hittem, hogy már rég túl tette magát Insoon. Nem is tudom, hogy fért a fejébe az a gondolat, hogy egyáltalán érzek bármit is a srác iránt. Annyiszor hangoztattam, hogy mennyire szeretem, de látom a szavaim nem jutottak ezek szerint messzire.
Ha belegondolok, hogy milyen jól megvoltunk még délután, a szívem szakad meg. Hogy mondhatott ilyet?
Váratlanul éles fájdalmat éreztem fejemnél, majd a földre estem.
- Oh bassza meg! - egy ideges férfi hangot hallottam. - Azt hiszem megöltem! Menjünk innen! - még arra emlékeszem, hogy telefonáltam egyet, majd képszakadás következet.

Jongin pov:

Szórakozottan játszadoztam Sora barna tincseivel, míg ő békésen aludt a takaróba tekeredve. Az arcát néztem, miközben néha egy csókot loptam az alvó szépségemtől. Leírhatatlanul boldog voltam abban a pillanatban és nem csak azért mert végre együtt lehettem vele, hanem azért is, mert tudtam mekkora dolog is ez neki. Hogy odaadta magát valakinek. Tudtam, hogy azért érdemelhettem ezt ki mert feltétlenül bízik bennem és, hogy mérhetetlenül szeret - s ez a gondolat tett végtelenül boldog emberré.
Egy csókot nyomtam a homlokára, mikor is hirtelen rezegni kezdett a Sora mobilja az éjjeli szekrényen. Először nem akartam tudomást venni róla, de mivel a csöngés nem szűnt meg, óvatosan átnyújtózkodtam felette a telefonig, majd mielőtt megnéztem volna a hívó félt azonnal a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen? Shin Sora mobilja.
- Sora....Te vagy? - szinte érthetetlen lehelet volt ez a három szó a túloldalról, viszont ez a hang túlságosan ismerősen csengett.
- Hyemin? - elemeltem a fejemtől a készüléket, s mikor meggyőződtem a sejtésemről a telefonálóról, gyorsan visszahelyeztem a mobilt a fülemhez. - Hyemin, Jongin vagyok. Minden rendben? A hangod...
- Segíts...Se..
Ijedten ültem fel az ágyban. Előbbi boldogság mámoromat egy pillanat alatt elmosta a kétségbeesés és az aggódás.- Hyemin, hol vagy? - semmi válasz. Igyekeztem tompítani a hangom, nehogy felkeltsem a mellettem édesdeden alvó Sora-t, bár szívem szerint kiabáltam volna ebben az átkozott helyzetben. Tehetetlennek éreztem magam, ami frusztrálttá tett egy szempillantás alatt.- Hallod? Shin Hyemin, válaszolj már az Istenért!
- Az iskola..Jong..
- Hyemin? Hyemin? Hallasz?! Hyemin!
Megszakadt a vonal. Idegesen a hajamba túrtam, a telefont pedig egyszerűen a takaróra hajítottam. Az elmém szinte kikapcsolt, gondolkodás kiugrottam az ágyból, hogy azonnal a segítségére siethessek, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt hova is kell pontosan mennem. A földről gyorsan összekapkodtam a ruháimat és mindegyiket amilyen gyorsan csak tudtam magamra vettem, miközben folyton azon pörgött az agyam, hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe szinte egy pillanat alatt. Pár perccel ezelőtt még a barátnőmet tartottam a karjaimban, most meg éppen igyekszem egy olyan mentőakcióra sietni, amiről lövésem sincs. Nem tudtam a választ reménytelen helyzetemre, csak abban voltam teljesen biztos, hogy sem Sora, sem Kris nem tudhatja ezt meg most. Főkép nem Sora, ő teljesen kikészülne ettől.
Magamhoz vettem Sora mobilját, s lerobogtam a lépcsőn a nappaliba. Szétnéztem, de Kris hűlt helyét sem láttam, így még ha akarnék sem tudnék neki szólni. Nem húztam tovább az időt, gyorsan kisiettem az ajtón, míg a telefonból kikerestem annak az embernek a számát, aki valószínűleg az egyetlen, aki most a segítségemre lehet. Szinte azonnal felvette.
- Sora? Mi újság, apróság? - Insoo hangja most nagy megkönnyebbülést adott, így még azt is elfelejtettem, hogy elmosolyodjak vagy mérgelődjek Sora édes becenevén.
- Insoo, Jongin vagyok.
- Jongin? Mit keres nálad Sora mobilja?
- Az most nem lényeg. Insoo, hatalmas gáz van és te vagy az egyetlen, aki segíthet.
- Én? De hát...- mielőtt tiltakozhatott volna, vagy több időt veszítek a magyarázkodással, gyorsan a szavába vágtam.
- Hyemin-ről van szó! Azt hiszem nagy bajban van. Szerintem egyedül van, és nagyon kimerültnek hangzott mikor az előbb telefonált. Biztos, hogy történt valami, Insoo. És...
- Hol vagy, Jongin? Máris érted megyek.

Amint lefékezett már be is ugrottam mellé az anyósülésre, ő pedig azonnal gázt adott és útnak indult. Látszólag ő sem akart több időt veszíteni.
- Mit mondott neked a telefonba?- kérdezte azonnal köszönés helyett, míg a sebesség határoknál kicsivel többel száguldani kezdett. Egyébként sem kötöttem volna bele kissé életveszélyes vezetési technikájába, de így, hogy a Hyemin okozta adrenalinsokk alatt álltam, ha akartam sem tudtam volna belekötni ebbe. Túlságosan is lefoglalta a használható józan eszemet, hogy azon gondolkozzak mi lehet a sógornőjelöltemmel.
- Nem sok mindent. A hangjából ítélve nem nagyon van tudatánál. Azt mondta, hogy "segítség". Meg mikor kérdeztem, hogy hol van, csak annyit mondott "iskola". Aztán megszakadt a vonal. Van ötleted milyen iskoláról beszélt?- reményteljes pillantást vetettem rá, és ő bólintott, de arcán színtiszta aggódást és dühöt láttam. Meglepett ez az érzelemkeverék. Persze, tudtam, hogy Insoo is közeledne Hyemin felé, de én sosem gondoltam, hogy tényleg ennyire komolyan is gondolja ezt. Mert biztosan nem aggódna érte, ha csak egyszeri alakalomra kellene neki.
Elmélkedésemből Insoo hangja zökkentett ki, miközben egy élest kanyart vett jobbra.
- Igen. Szerintem a mi iskolánknál lehet....Vagyis nagyon remélem.

Insoo tempójával nagyjából három perc múlva már az intézménynél voltunk. A nap már lemenőben volt, így igyekeznünk kellett, nehogy ránk sötétedjen keresés közben. A kocsit a legközelebbi parkoló helynél hagytuk, úgy nagyjából harminc méterre az iskolától, mely a főúton állt díszes oszlop soros kapujával és hatalmas lépcsőjével.  A járdán gyors sétával, sőt szinte már futva tettük meg a távot, de közben folyamatosan fésültük a szemünkkel a környéket, hátha valahol megpillantjuk Hyemin-t. Szerencsétlenségünkre ez a környék szinte teljesen üres volt, csak néha ment el egy-egy autós vagy járókelő. Mikor éppen egy sikátor mellett igyekeztem el, gyorsan oda is bepillantottam, mint az előző kettőbe is tettem és először azt hittem ez is üres. Tovább mentem, majd egy pillanatra lefagytam, ahogy feldolgoztam az előbb látottakat. Lassan lépkedtem vissza a kis utca bejáratáig, még Insoo tovább sietett mellettem a többi helyet kutatva. Az a kép, amit ott láttam örökre az elmémbe égett; Hyemin a földön feküdt - látszólag- eszméletlenül, a zöld szemetes kukák mellett, farmerét és kék pólóját kosz és sár csúfította el.
- Insoo, megtaláltam!- kiáltottam még futásnak eredtem a lány felé. Mellé térdeltem s azonnal az ölembe kaptam, hogy tovább ne legyen a hideg betonon. Szinte fel sem fogtam, hogy éppen az öntudatlan Hyemin-t tartom a karjaimba, akivel látszólag csúnyán elbántak. Insoo eközben ijedten és levegőért kapkodva ért mellém.
- Uram Isten.-  nyögte és egy pillanatra megtántorodott a látványtól, de miután felfogta mit is lát, gyorsan Hyemin csuklójára tapasztotta két ujját.- Még van pulzusa, de szinte alig lehet érezni. Minél előbb kórházba kell vinnünk.
Bólintottam, s a kocsihoz siettünk. Insoo kinyitotta az ajtót még én amilyen gyorsan tudtam beraktam az eszméletlen lányt a hátsó ülésekre. Bepattantunk és némán a kórház felé igyekeztünk annak reményében, hogy még nem késtünk el.

16.rész

Sora pov:


2 héttel később

- Luhan, lehoznátok azt az utolsó sporttáskát is? Nem szeretnék én külön felmenni érte. - mondtam miközben édesen mosolyogtam, a mögöttem álló fiúra, aki Chen-nel várta a következő utasításom. A nagy reggeli készülődésben parancsnoki szerephez jutottam, mivel az én kedves testvérkém aranyosan lepasszolta nekem ezt a feladatot, mielőtt visszavonult volna a szobájába a barátjával. A fiúk, Jongin és Kris kivételével ma visszautaznak Koreába, így elég sok munkánk akadt, főkép azzal, hogy a srácok nehogy itt hagyjanak valamit.
- Persze. Menjünk, Chen.
A két fiú el is tűnt a konyhából én pedig visszafordultam a pulthoz, hogy folytassam a szeletelést. A búcsúreggeli ünnepi menüjében az édességektől kezdve a gyümölcsökig minden helyet kapott, hála a fiúk akaratának. A mindenféle édes csemege már készen volt és az asztalon állt, csak a friss gyümölcsök és zöldségek hiányoztak.
Éppen egy almát szeleteltem, mikor két kar fonódott a derekamra. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam ki a vendégem.
- Felébredtél, álomszuszék?- kérdeztem, miközben egy vigyor terült szét az arcomon.
- A finom illatok lecsalogattak. Meg persze az is, hogy nem voltál mellettem mikor felkeltem.- mormogta Jongin mély, reggeli hangján. A fehér pólómból kilátszódó nyakamra tapasztotta húsos ajkait.- Jobban szeretek arra ébredni, hogy egy ilyen csodaszép lány van mellettem.
Beszéd közben ügyes kezeivel egy pillanat alatt eltüntette a kezemből az almát és a kést is, majd az egészet arrébb tolta, hogy a pult szabad legyen előttem. Megfordított, mancsait a csípőmre tapasztva gyorsan felültettet a megszabadult helyre, így végre szemből is megvizsgálhattam őt. Szokásos kockás pizsamanadrágja és fekete V nyakú pólója gyűrötten, mégis tökéletesen kiemelve minden pontot simult kidolgozott testére. Haja még kócos volt, arcán a párna halvány lenyomatott hagyott, szemei viszont olyan éberek figyeltek, ami teljesen ellentmondott teste többi szegletével.
Kezeimmel bozontos hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz a fejét.
- Sajnálom, hogy nem lehettem ott mikor felébredtél. De figyelnem kell a fiúkra, hogy minden rendben legyen az indulásra.- magyarázom, míg rövid tincseit tekergettem az ujjaimra. Jongin elmosolyodott, majd olyan közel hajolt hozzám, hogy leheletét az ajkaimon éreztem.
- Az én csodás, gondoskodó barátnőm. Nem is kívánhatnák jobbat.- suttogja halkan, s mielőtt bármit mondhatnék köszönetképpen ajkai az enyémekre tapadtak. Édes reggeli csókot váltottunk, majd mielőtt elvesztettük volna az eszünket és tovább léptünk volna, elváltam tőle.
- Menj, hívd össze a többieket a reggelire.- mondom még lepattanok a pultról és újra magam elé veszem a megkezdett gyümölcsöt. Jongin nagyot sóhajtva nyomott csókot a fejemre.
- Ne legyél ilyen feszült, Sora. A barátod vagyok már két egész hete, mindenki tudja, aki számít, de te mégis úgy viselkedsz mintha titokban csinálnánk valami rosszat.
Kezem megállt a szeletelés közben, Jongin vádló, szomorú hangja hallatán. A legszörnyűbb, hogy amit elmondott tényleg igazak; magam sem tudom miért viselkedek így, valahogyan ösztönösen így cselekszem minden gesztusára. Tudom, hogy őt nagyon bántja ezt, s ezért nagyon félek, hogy ez a kapcsolatunkra mehet.
Hátra fordultam, hogy bocsánatot kérhessek tőle, de addigra már csak a hűlt helyét láttam. Szomorúan fordultam vissza a pulthoz, azzal a tudattal, hogy ezt megint elszúrtam.

- Aztán hívjatok minket amikor csak tudtok!- kiáltom még a fiúk távolodó alakjának, ahogy a gépük felszállási helye felé siettek. Kris és Hyemin egymást ölelve, mosolyogva integettek a csapattagoknak, míg Jongin és én csak mereven álltunk egymás mellett mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Miután a srácok kikerültek a látóterünkből, elindultunk kifelé a parkoló felé.
- Mit szólnátok hozzá,  ha ma együtt vacsoráznánk? Csak mi négyen, otthon.- Hyemin boldogan ecsetelte ötletét miközben a barátja kezére csimpaszkodott. A mellettem hallgatagon sétáló Jongin-ra néztem, aki egy pillanatra rám nézett, majd megrántotta a vállát és újra előre meredt. Nagyot sóhajtottam; Jongin a reggel óta folytatott utálkozó viselkedésével egyértelműen tudomásomra adta, hogy haragszik. Ettől eltekintve, viszont nem akartam elrontani Hyemin kedvét, így bár nem nagy életkedvvel, de rászántam magam a válaszadásra.
- Az remek lenne, Hyemin. Támogatom az ötletet.
Hyemin rám vigyorgott mielőtt bepattant volna az autó vezetői ülésébe. Kris az anyósülésre csusszant, mi pedig hátra, jó messze egymástól.
- Akkor legyen úgy az este, hogy elmegyünk vásárolni, aztán közösen otthon megfőzünk és kint vacsorázunk a kertben.
Hyemin boldogan részletezte vezetés közben az esti terveit, és én fájdalmasan elmosolyodtam, ahogy Krist figyeltem, aki a nővérem minden szavát szinte itta, szemeiből pedig sütött a szeretet. A mellettem üllő Jongin-ra pillantottam, aki most közönyös arccal bámult kifelé. Vajon most tényleg ennyire elszúrtam?

Hyemin pov:

Miután megosztottam húgommal, hogy mit szeretnék este, nagy örömömre egyetértett velem, bár tudtam, hogy csak, azért csinálja, mert nem akarta elvenni a kedvem. Egész nap érezhető volt, Kai és a közte lévő feszültség, messze nem olyan a kapcsolatuk, mint nekem és Krisnek.
Hogy őszinte legyek, ezt az estét is, azért találtam ki, hogy némileg közelebb hozzam egymáshoz a két fiatalt. Utálom a feszültséget. A nagy bevásárlás után egyből hazamentünk. Míg a fiúk behordták a cuccokat kaptam az alkalmon és kihívtam az erkélyre Sorát, hogy beszélhessek vele, hogy mégis mi a fene bajuk van.
- Sora, megmagyaráznád, hogy mi ez veled meg Kaival?
- Nem tudom, hogy miről beszélsz. - tereli a szót, ez nem vall rá, égnek emeli a tekintetét, soha nem csinál ilyet. Bármi is történt kiderítem, vagy ne legyen a nevem Shin Hyemin. Felvonom a szemöldököm, kérdőn nézek rá. -Ne nézz így rám! Tényleg semmi. - el akar menni mellettem, de nem engedem, karjánál fogva húzom vissza.
- Nem is tudom most ki viselkedik gyerekesen. Tán átvetted a helyem?
- Hyemin, engedj már el! - csattan fel. - Semmi bajom, nekem legalább is. - még összébb húzom szemöldököm. Hazudik! Mielőtt reagálhatnék beszalad a házba. Mérgelődve indulok a hintához. Egyszer próbálok segíteni, de nem hagyja.
- Mi a baj, édesem? - hallom barátom hangját, nem messze tőlem. Felé fordulok, egy bágyadt mosollyal az arcomon, megrázom a fejem ezzel jelezve, hogy semmi, ám átlát rajtam. Leül mellém, majd átkarol. - Na mesélj. - mondja sóhajtva. Elmesélem  neki az elejétől a végéig. Aztán Sora különös viselkedését, ahogy azt is elmondom neki, hogy hazudott nekem.
- Tudom, hogy valami nincs köztük rendben, és ez annyira zavar. - bújok barátomhoz. - Úgy érzem, mintha szerepet cseréltünk volna. - nevetek halkan.
- Ne tépelődj ezen, inkább készülődj az esti vacsihoz. - mosolyodik el, miközben feláll, és magával húz.
- Szeretlek, Kris. - mosolyra húzom ajkaimat, s egy csókot nyomok puha ajkaira. - Nem is kívánhatnék jobbat magamnak.
- Én is szeretlek téged. - elmosolyodik. - Menjünk be. - csókot nyom homlokomra, majd kézen fogva visszamegyünk a házba.

Sora elvállalja a főzést, Kai pedig felajánlotta a segítségét neki, így legalább egy kicsit kettesben tudnak lenni. Kris és én a kertbe cipekedünk.
- Olyan szép idő van ma, nem gondolod? - kérdezem mosolyogva, közben levágódok az egyik székre.  - Tökéletes este, egy kis kinti vacsihoz. Látod milyen jó ötleteim vannak? - barátom csatlakozik hozzám, velem szembe ül le.
- De. - húzza mosolyra ő is az ajkait. - Mindig remek ötleteid vannak. - most már vigyorog. Értettem, mire céloztál. Elpirulok. Elképesztő, hogy ennyi idő után is képes zavarba hozni. - Te vagy a legjobb Hyemin, ezt soha ne feledd, bár mindig emlékeztetni foglak rá. - fogja meg kezeimet, majd egy csókot lehel rá. Szégyenlős mosolyra húzom ajkaimat. Ez eszembe juttatja, hogy nem sokára ők is visszautaznak Szöulba. Bosszant ez a gondolat, hisz nem tudom, hogy mi lesz velem és Krissel. Félek, hogy elvesztem. Bár mindig mondogatja, hogy soha nem történhet meg ez, de akkor is félek. Sokféle ötlet jutott eszembe. Az első az volt, hogy esetleg átiratkozok egy szöuli egyetemre, vagy szimplán nem tanulok tovább.  - Már megint azon tőröd a fejed, igaz?
Aprót bólintok. - Ne haragudj, de az elmúlt egy hétben mindig eszembe jut. - magyarázom.
- Hyemin, azt felejtsd el, hogy miattam hagyod abba az iskolát. - korhol. - Megoldjuk, bébi. - nézz mélyen a szemembe.
- De annyira félek. - vallom be. - Kris, egy percet nem bírok ki nélküled, nem hogy több napokat, heteteket, hónapokat. - még a hideg is kiráz a gondolatra.
- Ahogy én sem nélküled.
- Mi lenne, ha iskolát váltanék? - kérdezem halkan. - Szöulban rengeteg jó egyetem van. És így elkerülhetném Insoo-t. - teszem hozzá.
- Még mindig nem kedvelem azt a srácot. És utálom a gondolatot, hogy ismét osztálytársak lesztek. - fintorodik el. - Támogatom az ötleted, de Sora véleményét is ki kéne kérned, illetve nem hagyhatod itt.
- Nem is terveztem, Pabo. - csattanok fel. - Még szép, hogy velem jönne! Sora még kiskorú, én vagyok a gyámja. - emlékeztetem. - Nem hagyhatnám itt, és nem szívesen tenném meg.


Sora pov:


Az utolsó szatyorból is kipakoltam az alapanyagokat az asztalra. Hyemin a bevásárlóközpontban már kitalálta, hogy ő ma szeretne valami olasz ételt enni, így eszerint is vásároltunk be ma estére. Jongin a hátam mögötti pulton ügyeskedett, hogy minden eszköz, amire szükségünk lehet a főzéshez elől legyen. Megfordulok és a fiú segítségét kérem, annak reményében, hogy ezt meg is adja a durcizása ellenére.
- Jongin, ideadnád a kést és a vágódeszkát? Szükségem lenne rá.
Jongin meg sem mozdul a hangomra. Égnem emelem a szemöldököm; ez az új ellenállási módszere?
- Jongin? Szóltam.
- Tudom, hallottam. - feleli nyugodtan. Egy pillanatra sem fejezte be az eszközök pakolását. Felmegy bennem a pumpa és az előzőnél kicsit hangosabban, agresszívebben szólók oda.
- Akkor odaadnád?
- Nem.- feleli halál nyugodtan, még a pult szélére tol egy piros edényt.
- Tessék?!- mögé lépek és nagy lendülettel magam felé fordítom. Szemeim szikráznak a dühtől és az övéi.....elégedettek. - Ismételd meg.
Félre billenti a fejét és féloldalasan elvigyorodik, egyáltalán nem ideges. - Nem. Megfelelt, Miss Hisztis?
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és ezzel leszáll elmémre a vörös köd, amit már egy ideje magamban gyűjtögettem és tartogattam.
- Te kis...- a kezem lendült, de becsapódása előtt Jongin elkapta a csuklómat, a kezemet a hátam mögé csavarta. Fájdalmasan feljajdultam, de ez Jongint egyáltalán nem zavarta; valószínűleg tudatában sem volt saját erejének, amit rám eresztett. De nem nyafogtam neki ez miatt, csak elszántan néztem átható szembogaraiba.
- Én kis...? - hangjából kicsendülő huncutságát le sem tagadhatta volna. Összehúztam a szemeimet.
- Eressz el, Jongin.- mormogtam és szabad kezemmel igyekeztem ellökni magamtól. Jongin viszont könnyedén a tenyerébe szorította a másik csuklómat is az elsőhöz. Még üres kezével a hajamba szántott és közel rántotta a fejem sajátjához.
- Nekem egészen más ötleteim vannak.- s mielőtt szólhattam volna, ajka már az enyémeken volt. Összezártam a szám, s egy ideig rángattam a csuklóim, de mikor Jongin keze a nyakamon át a mellemre siklott eltörölte bennem az a gondolatot, hogy tiltakozzak. Felszakadt bennem a vágy, ami két héttel ezelőtt összesodort minket, a vágy, ami már azóta érlelődött mindkettőnkben, hogy megláttuk egymást. Ajkaim szétnyíltak, s szabad utat engedtek Jonginnak, aki nem is habozott tovább. S mintha megérezte volna a bennem dúló érzéseket eleresztette a csuklóimat, így én azonnal a nyakai köré tekertem megszabadult karjaimat, még Jongin a derekamra csavarta izmos bal kezét. Szenvedélyes csókunk közben hirtelen csöngeni kezdett a nappaliban lévő telefon. Eltoltam magamtól Jongint, aki azonnal érezte a bajt.
- Ha most kimész, nem kezdjük újra. - komoly hangja megrendített. De tévedett.- Nem viccelek, Sora.
Elmosolyodtam, ami rögtön érthetetlenséget kapott válaszul az arcán. - Hyemin, telefon!
- Máris! - Hyemin hangja szinte azonnal jött. Jongin elnevette magát, majd felemelt, hogy a dereka köré csavarhassam a lábaimat. Elindult velem a szobáink felé, miközben újabb csókba hívott. Még hallottam Kris hangját a nappaliból, egy csattanást és az ajtó csapódását, de a Jongin által okozott érzelemkavalkád miatt nem tudtam és nem is akartam ezekre gondolni....