17. rész

Hyemin pov:

- Hyemin telefon! - jött az utasítás a konyhából.
- Máris! - pattantam fel barátom öléből, és a nappaliba siettem, hogy feltudjam venni a készüléket. Pont időbe értem oda. - Hallo? Itt Hyemin.
- Pont téged kereslek kicsi lány. - ezt a hangot mérföldekről felismerném. - Mi újság veled elveszett?
- Hyungsoo! - boldogan csenget a hangom. - Annyira örülök, hogy hívtál. Hiányzik a hülye fejed, ezen kívül semmi. Valójában már két- három bulin biztos, hogy részt vettem, így nem nyilvánítanám elveszettnek magam. Na, de te hogy vagy? Minek köszönhetem felkeresésem?
- Megvagyok, tulajdonképpen csak azért hívtalak, mert hiányoztál, másrészt pedig gondoltam összefuthatnánk valamelyik nap. Ideje már. - nevetett a készülékbe.
- Felőlem oké. - mosolyodtam el. - De ha megint kiakarsz hívni egy hamburger evő versenyre, felejtsd el. - kuncogtam.
- Rendben. - hangjából ki lehetett hallani a csalódottságot. - De azért, egy " ki tud több hot-dogot megenni?" versenybe biztos, hogy benne lennél! - nevetett.
- Kivel beszélsz? - időközben Kris is betalált.
- Mindig is sejtettem, hogy felakarsz hizlalni, de hogy ennyire! - kuncogtam, majd barátom felé fordultam. - Csak egy kedves barátommal. - vontam vállat, és visszafordultam.
- Insoo?
- Ne haragudj, de most le kell tennem a telefont, majd később még felhívlak, és beszéljük ezt a találkozó. Szia. - meg sem vártam válaszát kinyomtam a telefont, majd mérgesen fordultam barátom felé. - Miért kell mindig felhozni Insoot? Mióta történt köztettek az a összetűzés, azóta nem is láttam. Rohadtul nem Insoo volt, mikor hallottál vele így beszélni? Kris, megmondtam, hogy nem kell féltékenynek lenned rá, de te még mindig.. Aishh.. Hagyjuk.
- Baj lenne, ha azt gondolnám, hogy szereted? - erre a kijelentésére felment bennem a pumpa, és dühömbe arcon csapta.
- Menj a picsába! - könnyes szemekkel ordítottam rá.
- Te meg menj az Insookádhoz!
- Megyek is, te barom! - zokogva hagytam el a házat.

Már órák óta az iskolám körül bolyongtam.Közben folyton az otthoni veszekedésre gondoltam. Kris most nagyon túlzásba ment. Azt hittem, hogy már rég túl tette magát Insoon. Nem is tudom, hogy fért a fejébe az a gondolat, hogy egyáltalán érzek bármit is a srác iránt. Annyiszor hangoztattam, hogy mennyire szeretem, de látom a szavaim nem jutottak ezek szerint messzire.
Ha belegondolok, hogy milyen jól megvoltunk még délután, a szívem szakad meg. Hogy mondhatott ilyet?
Váratlanul éles fájdalmat éreztem fejemnél, majd a földre estem.
- Oh bassza meg! - egy ideges férfi hangot hallottam. - Azt hiszem megöltem! Menjünk innen! - még arra emlékeszem, hogy telefonáltam egyet, majd képszakadás következet.

Jongin pov:

Szórakozottan játszadoztam Sora barna tincseivel, míg ő békésen aludt a takaróba tekeredve. Az arcát néztem, miközben néha egy csókot loptam az alvó szépségemtől. Leírhatatlanul boldog voltam abban a pillanatban és nem csak azért mert végre együtt lehettem vele, hanem azért is, mert tudtam mekkora dolog is ez neki. Hogy odaadta magát valakinek. Tudtam, hogy azért érdemelhettem ezt ki mert feltétlenül bízik bennem és, hogy mérhetetlenül szeret - s ez a gondolat tett végtelenül boldog emberré.
Egy csókot nyomtam a homlokára, mikor is hirtelen rezegni kezdett a Sora mobilja az éjjeli szekrényen. Először nem akartam tudomást venni róla, de mivel a csöngés nem szűnt meg, óvatosan átnyújtózkodtam felette a telefonig, majd mielőtt megnéztem volna a hívó félt azonnal a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen? Shin Sora mobilja.
- Sora....Te vagy? - szinte érthetetlen lehelet volt ez a három szó a túloldalról, viszont ez a hang túlságosan ismerősen csengett.
- Hyemin? - elemeltem a fejemtől a készüléket, s mikor meggyőződtem a sejtésemről a telefonálóról, gyorsan visszahelyeztem a mobilt a fülemhez. - Hyemin, Jongin vagyok. Minden rendben? A hangod...
- Segíts...Se..
Ijedten ültem fel az ágyban. Előbbi boldogság mámoromat egy pillanat alatt elmosta a kétségbeesés és az aggódás.- Hyemin, hol vagy? - semmi válasz. Igyekeztem tompítani a hangom, nehogy felkeltsem a mellettem édesdeden alvó Sora-t, bár szívem szerint kiabáltam volna ebben az átkozott helyzetben. Tehetetlennek éreztem magam, ami frusztrálttá tett egy szempillantás alatt.- Hallod? Shin Hyemin, válaszolj már az Istenért!
- Az iskola..Jong..
- Hyemin? Hyemin? Hallasz?! Hyemin!
Megszakadt a vonal. Idegesen a hajamba túrtam, a telefont pedig egyszerűen a takaróra hajítottam. Az elmém szinte kikapcsolt, gondolkodás kiugrottam az ágyból, hogy azonnal a segítségére siethessek, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt hova is kell pontosan mennem. A földről gyorsan összekapkodtam a ruháimat és mindegyiket amilyen gyorsan csak tudtam magamra vettem, miközben folyton azon pörgött az agyam, hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe szinte egy pillanat alatt. Pár perccel ezelőtt még a barátnőmet tartottam a karjaimban, most meg éppen igyekszem egy olyan mentőakcióra sietni, amiről lövésem sincs. Nem tudtam a választ reménytelen helyzetemre, csak abban voltam teljesen biztos, hogy sem Sora, sem Kris nem tudhatja ezt meg most. Főkép nem Sora, ő teljesen kikészülne ettől.
Magamhoz vettem Sora mobilját, s lerobogtam a lépcsőn a nappaliba. Szétnéztem, de Kris hűlt helyét sem láttam, így még ha akarnék sem tudnék neki szólni. Nem húztam tovább az időt, gyorsan kisiettem az ajtón, míg a telefonból kikerestem annak az embernek a számát, aki valószínűleg az egyetlen, aki most a segítségemre lehet. Szinte azonnal felvette.
- Sora? Mi újság, apróság? - Insoo hangja most nagy megkönnyebbülést adott, így még azt is elfelejtettem, hogy elmosolyodjak vagy mérgelődjek Sora édes becenevén.
- Insoo, Jongin vagyok.
- Jongin? Mit keres nálad Sora mobilja?
- Az most nem lényeg. Insoo, hatalmas gáz van és te vagy az egyetlen, aki segíthet.
- Én? De hát...- mielőtt tiltakozhatott volna, vagy több időt veszítek a magyarázkodással, gyorsan a szavába vágtam.
- Hyemin-ről van szó! Azt hiszem nagy bajban van. Szerintem egyedül van, és nagyon kimerültnek hangzott mikor az előbb telefonált. Biztos, hogy történt valami, Insoo. És...
- Hol vagy, Jongin? Máris érted megyek.

Amint lefékezett már be is ugrottam mellé az anyósülésre, ő pedig azonnal gázt adott és útnak indult. Látszólag ő sem akart több időt veszíteni.
- Mit mondott neked a telefonba?- kérdezte azonnal köszönés helyett, míg a sebesség határoknál kicsivel többel száguldani kezdett. Egyébként sem kötöttem volna bele kissé életveszélyes vezetési technikájába, de így, hogy a Hyemin okozta adrenalinsokk alatt álltam, ha akartam sem tudtam volna belekötni ebbe. Túlságosan is lefoglalta a használható józan eszemet, hogy azon gondolkozzak mi lehet a sógornőjelöltemmel.
- Nem sok mindent. A hangjából ítélve nem nagyon van tudatánál. Azt mondta, hogy "segítség". Meg mikor kérdeztem, hogy hol van, csak annyit mondott "iskola". Aztán megszakadt a vonal. Van ötleted milyen iskoláról beszélt?- reményteljes pillantást vetettem rá, és ő bólintott, de arcán színtiszta aggódást és dühöt láttam. Meglepett ez az érzelemkeverék. Persze, tudtam, hogy Insoo is közeledne Hyemin felé, de én sosem gondoltam, hogy tényleg ennyire komolyan is gondolja ezt. Mert biztosan nem aggódna érte, ha csak egyszeri alakalomra kellene neki.
Elmélkedésemből Insoo hangja zökkentett ki, miközben egy élest kanyart vett jobbra.
- Igen. Szerintem a mi iskolánknál lehet....Vagyis nagyon remélem.

Insoo tempójával nagyjából három perc múlva már az intézménynél voltunk. A nap már lemenőben volt, így igyekeznünk kellett, nehogy ránk sötétedjen keresés közben. A kocsit a legközelebbi parkoló helynél hagytuk, úgy nagyjából harminc méterre az iskolától, mely a főúton állt díszes oszlop soros kapujával és hatalmas lépcsőjével.  A járdán gyors sétával, sőt szinte már futva tettük meg a távot, de közben folyamatosan fésültük a szemünkkel a környéket, hátha valahol megpillantjuk Hyemin-t. Szerencsétlenségünkre ez a környék szinte teljesen üres volt, csak néha ment el egy-egy autós vagy járókelő. Mikor éppen egy sikátor mellett igyekeztem el, gyorsan oda is bepillantottam, mint az előző kettőbe is tettem és először azt hittem ez is üres. Tovább mentem, majd egy pillanatra lefagytam, ahogy feldolgoztam az előbb látottakat. Lassan lépkedtem vissza a kis utca bejáratáig, még Insoo tovább sietett mellettem a többi helyet kutatva. Az a kép, amit ott láttam örökre az elmémbe égett; Hyemin a földön feküdt - látszólag- eszméletlenül, a zöld szemetes kukák mellett, farmerét és kék pólóját kosz és sár csúfította el.
- Insoo, megtaláltam!- kiáltottam még futásnak eredtem a lány felé. Mellé térdeltem s azonnal az ölembe kaptam, hogy tovább ne legyen a hideg betonon. Szinte fel sem fogtam, hogy éppen az öntudatlan Hyemin-t tartom a karjaimba, akivel látszólag csúnyán elbántak. Insoo eközben ijedten és levegőért kapkodva ért mellém.
- Uram Isten.-  nyögte és egy pillanatra megtántorodott a látványtól, de miután felfogta mit is lát, gyorsan Hyemin csuklójára tapasztotta két ujját.- Még van pulzusa, de szinte alig lehet érezni. Minél előbb kórházba kell vinnünk.
Bólintottam, s a kocsihoz siettünk. Insoo kinyitotta az ajtót még én amilyen gyorsan tudtam beraktam az eszméletlen lányt a hátsó ülésekre. Bepattantunk és némán a kórház felé igyekeztünk annak reményében, hogy még nem késtünk el.